Javaslatok
    Közvetlenül a következőre lépés:

      Munkatársak

      Munkatársainkkal folytatott párbeszédünk eredményeként számos intézkedéssel erősítettük a vállalati kultúrát és stabilizáltuk vállalatunk életében. Kultúránk négy alapértéken nyugszik: a „bizalom”, a „versenyszellem”, a „cselekvés szabadsága” és az „együtt egymásért” értékein.

      Munkatársaink számunkra nem erőforrások, hanem olyan egyének, akik képességeik és készségeik révén szervezetünk legnagyobb értékét jelentik. Ez az oka annak, amiért a személyzeti munkát „Emberi Erőforrások“ helyett „Emberi Kapcsolatok“ névvel illetjük. Ez hangsúlyozza leginkább azt az együttműködést, melynek mentén a Continentalnál az emberek állnak a középpontban.

      A továbbképzési-, és fejlődési lehetőségek, valamint a korrekt bérek és juttatások mellett vonzó szociális juttatásokat is kínálunk munkatársainknak. Ezen kívül nagy hangsúlyt fektetünk munkatársaink egészségére és a munkahelyi biztonságra.

      A Continental minden munkatársa számára azonos esélyeket biztosít, életkorra, nemzetiségre, nemre, vallásra, bőrszínre vagy szexuális beállítottságra való tekintet nélkül. Számunkra az emberek képességei és a bennük rejlő lehetőségek a mérvadóak. A Continentalnál így tudnak különböző világnézetű emberek együttműködni, kreatív megoldásokat találni, új piacokat és ügyfeleket megnyerni.

      Cookie-irányelvek

      Annak érdekében, hogy honlapunk a legjobb felhasználói élményt nyújtsa Önnek, oldalunkon cookie-kat használunk. Az összes cookie elfogadásához kattintson „Az összes elfogadása” lehetőségre, vagy ha önállóan szeretne dönteni, válassza a „Cookie-beállítások módosítása” pontra.

      Megjegyzés: amennyiben hozzájárul a teljesítménysütik használatához, ezzel ugyanakkor beleegyezik abba is, hogy a felhasználáskor személyes adatait bizonytalan harmadik országokba (például az USA-ba) továbbítsák. Ezek a bizonytalan harmadik országok nem nyújtanak az európai uniós szabványokkal összehasonlítható szintű adatvédelmet. Bizonyos harmadik felek, például a Google és a Mouseflow esetében nincsenek más garanciák sem e hiány kompenzálására. Ezért fennáll annak a kockázata, hogy a továbbítás útján kormányzati szervek férnek hozzá az adataihoz anélkül, hogy hatékony jogi védelmi lehetősége lenne.

      A teljesítménysütikkel és a harmadik országokba való továbbítással kapcsolatos további információk az adatvédelmi nyilatkozatban találhatók.

      Az „Összes elfogadása” gombra kattintva kifejezetten elfogadja ezt. A hozzájárulás bármikor visszavonható a sütik beállításainak módosításával. Nem zárható ki a már a visszavonás előtt összegyűjtött adatok további feldolgozása a harmadik fél által.

      A cookie egy kis méretű adatfájl, amelyet a rendszer az Ön készülékén tárol el. A cookie-k segítségével alapvető és kényelmi szolgáltatásokat biztosítunk, mérjük a webhely hatékonyságát, és kielemezzük a webhelyen lévő felhasználók viselkedését. 

      A kötelező cookie-k mindig aktívak, mivel ezek nélkülözhetetlenek a webhely működéséhez, illetve a cookie-kkal kapcsolatos jóváhagyása tárolásához. A funkcionális és teljesítménynövelő cookie-k nem kötelező jellegűek. A választható cookie-k alapértelmezésben inaktívak.

      A cookie-kkal kapcsolatos beállítások bármikor módosíthatók a Cookie-irányelvek megtekintésével vagy a böngészője gyorsítótárának törlésével. 

      Több mutatása Kevesebb mutatása
      Vissza
      Kötelező cookie-k KÖTELEZŐ

      Ezek a cookie-k a webhely alapvető működéséhez és a megbízható, zökkenőmentes szolgáltatáshoz szükségesek.

      Funkcionális cookie-k

      Ezekkel a cookie-kkal bizonyos kényelmi szolgáltatásokat biztosítunk.

      Teljesítménynövelő cookie-k

      Ezekkel a cookie-kkal mérjük a webhely hatékonyságát és elemezzük a felhasználói viselkedést.