Javaslatok
    Közvetlenül a következőre lépés:

      A Continental biztosítja a folyamatos fejlődés és tanulás lehetőségét

      Pozsgai Dorka 2016 októberében csatlakozott a budapesti Vehicle Dynamics (VED) logisztikai csapatához, majd 2017 áprilisában került át a VED csapatához gyártáselőkészítőként. 

      Mivel pályafutásom kezdetén párhuzamosan jártam egyetemre és dolgozni, fontosnak tartottam, hogy a vezetőm és a közvetlen munkatársaim támogassanak a tanulmányaim elvégzésében. Hatalmas segítséget kaptam, mind a diplomamunkám elkészítésében, illetve az egyetemen tanultak gyakorlatba való átültetésében. Sokszor könnyebb volt megérteni és megtanulni azokat a témákat, amelyekkel a munkám során is találkozhattam. 

      Feladataim közé tartozik a mintagyártásokhoz kapcsolódó termék jóváhagyási folyamat dokumentumainak elkészítése, a változásmenedzsment lebonyolítása és a projektvezetők támogatása az új termékek bevezetésében. Emellett a hozzám rendelt autógyártók kisebb projektfeladatait is ellátom. 

      A munka és magánélet egyensúlya fontos jellemző az ember életében. Hogy látja, a munkahelye és a saját részéről ezt a kérdést?

      Mivel pályafutásom kezdetén párhuzamosan jártam egyetemre és dolgozni, fontosnak tartottam, hogy a vezetőm és a közvetlen munkatársaim támogassanak a tanulmányaim elvégzésében. Hatalmas segítséget kaptam, mind a diplomamunkám elkészítésében, illetve az egyetemen tanultak gyakorlatba való átültetésében. Sokszor könnyebb volt megérteni és megtanulni azokat a témákat, amelyekkel a munkám során is találkozhattam. A rugalmas munkavégzésnek köszönhetően, soha nem kellett azon aggódnom, hogy a munkán kívüli életemet hogyan szervezzem.

      Milyennek látja a Continentalnál, mint nemzetközi vállalatnál a fejlődési és tanulási lehetőségeket? 

      Meglátásom szerint a vállalat biztosítja a folyamatos fejlődés és tanulás lehetőségét, mivel törekszik a legújabb és legmodernebb technológiák megismertetésére és bevezetésére. Nem csak a saját dolgozók fejlődésére fordít figyelmet, hanem részt vesz a magyar kis- és középvállalkozások fejlesztésében, ezzel is felelősséget vállalva a társadalom iránt.

      Hogy látja, mennyire helyeznek hangsúlyt a cégnél a fenntarthatóságra?

      Úgy gondolom, hogy elengedhetetlen, hogy egy multinacionális cég kellő figyelmet fordítson a környezeti terhelés enyhítésére. A budapesti telephelyen nagy hangsúlyt fektetnek a szelektív hulladékgyűjtésre és az energiatakarékos izzók használatára a gyártócsarnokok területén is, ahol többek között azon dolgozunk, hogy precízebb és modernebb fékvezérlő egységeket gyártsunk. 

      Mennyire könnyű megtalálni a közös hangot a kollégákkal egy ilyen nagy vállalatnál?

      Szerencsésnek érzem magam, hogy már a karrierem elején egy elfogadó és segítőkész csapatba kerülhettem be. Egy folyamatosan fejlődni és tanulni vágyó fiatal számára motiválóan hat, ha olyan szakemberekkel dolgozhat együtt, akik hajlandóak a tudásukat átadni és hagyják utána, hogy a megszerzett tudást a gyakorlatban is elsajátítsa és tovább fejlessze. 

      Miért ajánlaná másoknak, hogy a Continentalnál dolgozzanak?

      Amellett, hogy vezető technológiai vállalatként van jelen a piacon, szerepet vállal az itt dolgozók egyéni fejlődésében, és a munkatársi viszonyok megfelelő kialakításában.

      A Continental aktuális állásajánlatairól és nyitott pozícióiról ide kattintva tájékozódhat.

      Cookie-irányelvek

      Annak érdekében, hogy honlapunk a legjobb felhasználói élményt nyújtsa Önnek, oldalunkon cookie-kat használunk. Az összes cookie elfogadásához kattintson „Az összes elfogadása” lehetőségre, vagy ha önállóan szeretne dönteni, válassza a „Cookie-beállítások módosítása” pontra.

      Megjegyzés: amennyiben hozzájárul a teljesítménysütik használatához, ezzel ugyanakkor beleegyezik abba is, hogy a felhasználáskor személyes adatait bizonytalan harmadik országokba (például az USA-ba) továbbítsák. Ezek a bizonytalan harmadik országok nem nyújtanak az európai uniós szabványokkal összehasonlítható szintű adatvédelmet. Bizonyos harmadik felek, például a Google és a Mouseflow esetében nincsenek más garanciák sem e hiány kompenzálására. Ezért fennáll annak a kockázata, hogy a továbbítás útján kormányzati szervek férnek hozzá az adataihoz anélkül, hogy hatékony jogi védelmi lehetősége lenne.

      A teljesítménysütikkel és a harmadik országokba való továbbítással kapcsolatos további információk az adatvédelmi nyilatkozatban találhatók.

      Az „Összes elfogadása” gombra kattintva kifejezetten elfogadja ezt. A hozzájárulás bármikor visszavonható a sütik beállításainak módosításával. Nem zárható ki a már a visszavonás előtt összegyűjtött adatok további feldolgozása a harmadik fél által.

      A cookie egy kis méretű adatfájl, amelyet a rendszer az Ön készülékén tárol el. A cookie-k segítségével alapvető és kényelmi szolgáltatásokat biztosítunk, mérjük a webhely hatékonyságát, és kielemezzük a webhelyen lévő felhasználók viselkedését. 

      A kötelező cookie-k mindig aktívak, mivel ezek nélkülözhetetlenek a webhely működéséhez, illetve a cookie-kkal kapcsolatos jóváhagyása tárolásához. A funkcionális és teljesítménynövelő cookie-k nem kötelező jellegűek. A választható cookie-k alapértelmezésben inaktívak.

      A cookie-kkal kapcsolatos beállítások bármikor módosíthatók a Cookie-irányelvek megtekintésével vagy a böngészője gyorsítótárának törlésével. 

      Több mutatása Kevesebb mutatása
      Vissza
      Kötelező cookie-k KÖTELEZŐ

      Ezek a cookie-k a webhely alapvető működéséhez és a megbízható, zökkenőmentes szolgáltatáshoz szükségesek.

      Funkcionális cookie-k

      Ezekkel a cookie-kkal bizonyos kényelmi szolgáltatásokat biztosítunk.

      Teljesítménynövelő cookie-k

      Ezekkel a cookie-kkal mérjük a webhely hatékonyságát és elemezzük a felhasználói viselkedést.