Büszke vagyok a kollégáimmal való jó kapcsolatra
Csikós Barbara 2015-ben kezdett a Continental budapesti gyárában dolgozni, ahol jelenleg sorvezetői pozícióban felel egy 12 fős operátori és technikusi csapatért. Feladata az adott létszámú sorok gyártásának koordinálása és az éppen gyártás alatt álló termékek minőségének biztosítása. Az általa ellenőrzött gyártósor nagy része robotizált, ahol egyszerűbb szerelési munkákat végeznek el a termékeken.
A Continental által szervezett programoknak köszönhetően azt érzem, a cég számára minden dolgozója fontos, és kiemeli, hogy mindenki értékes része a szervezetnek. Kedvenceim közé tartoznak a szakmai napok is, mivel ezeken a programokon sorvezető társaimmal erősödünk, mint csapat, sokat tanulunk egymástól és a trénertől is.
Milyen Continental termékekkel találkozik a munkája során?
ABS fékrendszerek gyártásával foglalkozunk a területen, amelyeket később számos ismert márkájú autóba szerelnek be.
Milyennek látja a jövőt a Continentalnál, mint nemzetközi vállalatnál?
Egy stabil, fejlődő vállalatnak tartom a céget, ahol folyamatos tájékoztatást kapnak a munkatársak a jelen helyzetről, és a jövőbeli tervekről egyaránt. A csapatom és én is érzékeljük ezeket a változásokat, ami olykor nehézséget is jelent számunkra, de mindent megteszünk annak érdekében, hogy minél gyorsabban alkalmazkodjunk az újdonságokhoz és megoldjuk az esetleges problémákat.
Mely az öt leglényegsebb szempont az Ön számára egy munkahely kiválasztásánál?
Számomra nagyon fontos a cég stabilitása, az anyagi javak, a megközelíthetőség, a munkakör és a munkaidőbeosztás.
Hogyan látja az előrelépési, fejlődési lehetőségeket a cégnél?
A fizikai pozíciókban történő előrelépés iskolai végzettséghez kötött. Viszont, ha az ember talál egy olyan meghirdetett pozíciót, amelyet nagyon szeretne, mindenképp meg kell ragadnia a lehetőséget, és igenis meg kell próbálnia megszerezni azt. Magabiztosnak kell lenni, és sosem szabad feladni a próbálkozást.
Mennyire könnyű megtalálni a közös hangot a kollégákkal egy ilyen nagy vállalatnál?
Remek lehetőséget adnak erre a Continental által szervezett programok. Ezeknek köszönhetően azt érzem, a cég számára minden dolgozója fontos, és kiemeli, hogy mindenki értékes része a szervezetnek. Kedvenceim közé tartoznak a szakmai napok is, mivel ezeken a programokon sorvezető társaimmal erősödünk, mint csapat, sokat tanulunk egymástól és a trénertől is. Nagyon szeretem a karácsonyi rendezvényt is, mert az az év méltó lezárása, akkor mindenki kiereszti a fáradt gőzt, és mindenki együtt van pozíciójától függetlenül.
Melyik a legemlékezetesebb élménye a munkahelyéhez kötődően?
Számomra a legjobb dolog, ami velem történt mióta a Continentalnál dolgozom az, amikor operátorból lettem folyamatellenőr, majd utána sorvezető. Nagyon büszke vagyok az összeszokott csapatomra is, bár néha nehézség egyszerre mindenki elvárásának megfelelni, de szerencsére minden problémát meg tudunk oldani a csapattal együtt. Szintlépésemet csapatom hamar elfogadta, mivel rájöttek arra, hogy nem ellenük, hanem mellettük vagyok, hiszen ugyanonnan indultam, mint ők, így tisztában vagyok munkájuk minden nehézségével, ahogyan azzal is, milyen sorvezetővel dolgoznának együtt szívesen. Társaim kellemes csalódásának nagyon örültem és büszke vagyok a jó kapcsolatunkra.
Hogyan ajánlaná másoknak egy mondatban a Continentalt?
Ha valaki egy stabil, hosszútávú munkalehetőséget kínáló helyet keres magának, a Continentalnál ezt megtalálhatja.
A Continental aktuális állásajánlatairól és nyitott pozícióiról ide kattintva tájékozódhat.