Erős növekedés és kiváló pénzügyi helyzet: A Continental úttörő módon ösztönzi a technológiai változást
- Túlteljesített éves célok – A Continental erős növekedést és jövedelmező 2017-es üzleti évet tudhat maga mögött
- A forgalom 8,5 százalékkal 44 milliárd euróra emelkedett, 10,9 százalékos korrigált EBIT- árrés mellett
- A nettó eredmény 3 milliárd euróra nőtt / 14,92 euróra emelkedett a részvényenkénti eredmény
- Az igazgató tanács javasolja az osztalék 25 centtel 4,50 euróra történő megemelését
- A vállalaton belüli Automotive Csoport beérkező megbízásainak értéke csaknem 40 milliárd eurós rekordösszeget ért el
- A Continental egy, a technológiai területen úttörő vállalat, amely erős pénzügyi alapokon állva változásokat ösztönöz iparágaiban
- Dr. Degenhart, vezérigazgató: „Továbbra is értékeink és az érték közös megteremtésének célja alkotják a Continental értékszövetségének magját”
2018. március 8., Hannover. A Continental technológiai vállalat erős növekedésű és jövedelmező 2017-es üzleti évre tekinthet vissza. A 8,5 százalékkal 44 milliárd euróra emelte a forgalmát 10,9 százalékos korrigált EBIT mellett, ezzel a Continental túlteljesítette éves célkitűzését. Az előzetes üzleti mutatószámok prezentációjával egybekötve Dr. Elmar Degenhart, a vállalat igazgatóságának elnöke csütörtökön köszönetet mondott a világszerte több mint 235 000 munkatársnak ezért a kiemelkedő teljesítményért: „Önök ismét bebizonyították: Értékeink értéket teremtenek. Pénzügyileg csúcsformában vagyunk, technológiánk úttörő és teljesen fel vagyunk készülve a jövő kihívásaira. Ez képessé tesz bennünket arra, hogy úttörő módon ösztönözzük a technológiai változást iparágainkban.” Ennek megfelelően a technológiai vállalat nettó eredménye 2017-ben 3 milliárd euróra emelkedett. Az előző évvel összevetve ez 6,5 százalékos emelkedésnek és 14,92 eurós részvényenkénti eredménynek felel meg. „Az igazgató tanács javasolja az osztalék 25 centtel 4,50 euróra történő megemelését. Tehát sorozatban a hatodik emelésre teszünk javaslatot”, mondta Degenhart.
2018-ban Degenhart az eredmény növelésének folytatására számít: „Sikeresen indult a 2018-as üzleti év ami alátámasztja várakozásainkat. Ezért megerősítjük a január elején nyilvánosságra hozott előrejelzésünket. Folytani kívánjuk növekedési és jövedelmező sikerpályánkat. Az idei évben szintén jelentős, 7 százalékos forgalomnövekedéssel számolunk, így árfolyamhatások előtti forgalmunk elérheti a közel 47 millárd eurót, míg a korrigált EBIT közel 10,5 százalék lehet. Ehhez az alapot a személygépjárművek és kishaszon-gépjárművek globális gyártásának több mint 1 százalékos bővülése adja, mely így eléri a 96,5 millió darabot.”
Úttörő szerep a biztonságos, tiszta és intelligens mobilitásban
Az igazgatóság elnöke úgy látja, hogy a technológiai vállalat a lehető legjobban fel van készülve a jövő mobilitására: „A Continental úttörő szerepet vállal a technológiai fejlesztésben. Folyamatosan jelentős összegeket fektetünk be a holnap technológiáiba, mely stratégia kifizetődik. Erre jó példa az Automotive Csoport növekvő szerződésállománya: 2017-ben 40 milliárd eurós rekord értéket ért el” mondta, majd hozzátette: „Innovatív technológiáink, valamint a szoftverek, az elektronika és az érzékelő technológia intelligens használata lehetővé teszik számunkra, hogy az automatizált és autonóm vezetést megvalósítsuk, a járművek villamosítása és összekapcsolása mentén. Ezzel párhuzamosan új üzleti területeket és ügyfélcsoportokat hódítunk meg az innovatív mobilitási szolgáltatások területén. Alig létezik más olyan vállalat, amely a Continental- hoz hasonlóan világszerte a biztonságos, tiszta és intelligens mobilitásért dolgozik.”
Erős globális hálózatunk 146 nemzetbe tartozó, összesen 42 000 szakértője és fejlesztője annak érdekében végez kutatási tevékenységet, hogy a Continental szolgáltatásai egyre intelligensebbek legyenek. „Legyen ezek ipari rendszerek, robotok, drónok vagy autók: szoftverekkel és intelligens érzékelőkkel bővített termékeink és szolgáltatásaink világszerte mozgásban tartják a közlekedést és az áruforgalmat”, mondta Degenhart és hozzátette: „Csupán 2017-ben ügyfeleink különböző iparágakban több mint 600 millió Continental érzékelőt építettek be termékeikbe. A világon négyből három járműben ma már megtalálhatók a mi megoldásaink, termékeink és rendszereink.”
Ez különösen érvényes az automatizált és autonóm vezetésre: a kamerák, a radar és a lidar érzékelők működésünk során másodpercenként több, mint 10 gigabit nyers adatot dolgoznak fel, az adott technológia még korai fejlettségi szakaszában. Ez még tovább fog nőni a jövőben a teljesen automatizált vezetési szakaszban. 1999 óta a Continental összesen több mint 60 millió érzékelőt gyártott vezetéssegítő rendszerekhez – és ez a szám egyre gyorsabban növekszik.
A jármű- meghajtási rendszereinek jövőjében kulcs szerepe lesz az elektromobilitásnak. A Continental egyike azon rendszergyártóknak, akik egy kézből kínálják a hajtáslánc teljes villamosítását – a villanymotortól kezdve a teljesítmény elektronikán és az energia-, valamint hőkezelésen át a töltéstechnikáig.
Az elektronikus horizont (eHorizon) egyre több tehergépjárműben biztosít nagy pontosságú digitális térképet és ezáltal még hatékonyabb vezetésmódot. 2012-es piaci bevezetése óta a Continental technológiája több mint 760 000 literrel csökkentette a dízel járművek fogyasztását. A Continental intelligens technológiája ma már összesen több mint 33 millió személy-, és tehergépjárműben megtalálható.
Ezek mellett a technológiai vállalat a gumiabroncsokat is intelligenssé teszi. Ezekben egyre gyakrabban fordulnak elő a pár grammos érzékelők, melyek közvetlenül az abroncsban mérik a nyomást és gondoskodnak a nagyobb biztonságról, a kisebb gördülési ellenállásról és ezáltal a nagyobb hatékonyságról. A Continental csak 2017-ben közel 155 millió személy-, és tehergépjármű gumiabroncsot gyártott. A legújabb szállítószalagok és tömlők sem maradnak ki a technológiai trendből: Az intelligens érzékelők automatikusan felismerik a szállított súlyt és időben jelzik a karbantartási-, és javítási igényt. A szállítás az optimális javítási időpontig tovább folytatódhat. Ez csökkenti az üzemeltetési költségeket.
A változás formálása, erős értékrenddel és erősségekre alapozva
Az autóipar átalakulásának kapcsán Degenhart kihangsúlyozta: „A gyors technológiai változás globális csapatunktól a legnagyobb mértékű rugalmasságot és agilitást követeli meg. Ezért felülvizsgáljuk, hogy szervezetünk miként felelhet meg a gyors növekedés és a tartós, lehető legnagyobb értékteremtés feltételeinek. Jelenleg a számításba vehető lehetőségek értékelése zajlik. Még nem áll rendelkezésre olyan terv, amely alapján döntést lehet hozni.” Ezzel egy időben felhívta a figyelmet a DAX-vállalat alkalmazkodási képességére: „A Continental immár közel 150 éve folyamatosan változik. Csak az elmúlt 20 évben a Continental egy pusztán abroncsgyártó és ipari partner vállalatból egy globális technológiai vállalattá fejlődött.”
A változás kapcsán Degenhart kiemelte a Continental útmutató vállalati kultúrájának jelentőségét: „A mögöttünk álló években felépítettük és megerősítettük a Continental vállalat teljes értékalapját. Ezzel döntő előnyre tettünk szert a változás sikeres megvalósításában, iparágaink átalakításában, valamint szervezetünk jövőjének biztosításában. Ez az alap, valamint közös értékteremtési célunk adják továbbra is Continental értékszövetségének magját. Ez magában foglalja azokat a vállalatokat, amelyekben társaságunk többségi részesedéssel rendelkezik, tekintet nélkül jogi vagy szervezeti összetételükre.”
Wolfgang Schäfer, pénzügyi vezető felhívta a figyelmet a DAX- vállalat pénzügyi erejére: „Pénzügyileg csúcsformában lévő vállalatunk aktív beruházásokat hajt végre és tovább építi globális szervezetét: ezt kiválóan példázza, hogy az állóeszközökre fordított beruházásaink és kutatás-fejlesztési kiadásaink 6 milliárd eurót tettek ki. Felvásárlások által teljesen célzottan erősítjük szervezetünket. Csak az elmúlt évben közel 600 millió eurót költöttünk felvásárlásokra. Ezzel párhuzamosan következetesen csökkentjük nettó adósságállományunkat. 12,6 százalékos eladósodási aránnyal és 43,5 százalékos sajáttőke aránnyal sziklaszilárd pénzügyi alapokon állunk.”
Biztosítva az árfolyamhatások / nyersanyag áremelkedések ellen
Az elmúlt hónapok hatalmas árfolyam- ingadozásaival kapcsolatos kérdésekre válaszolva Schäfer higgadtan reagált: „Mivel a Continental túlnyomó részben helyben termel a helyi piacra, ezért árrésünk biztosítva van. Az árfolyamhatások egyformán hatnak a forgalomra és az operatív eredményre is. Konszern szinten ezért természetes úton megvédjük magunkat az árfolyamhatásoktól.” A Continental az árfolyamhatások előtti éves forgalmi célkitűzését nevezi meg. Az árfolyamhatásoktól függően a forgalmat érő abszolút hatás jelentősen befolyásolhatja ennek alakulását. A folyó üzleti évben a Continental lehetségesnek tart akár 1 milliárd eurós negatív árfolyamhatást is, feltéve, ha a jelenlegi árfolyam hatások átlagosak maradnak a teljes évben.
A nyersanyagpiaccal kapcsolatosan Schäfer elmondta, hogy a Continental vállalat kezelni tudja az árváltozásokat, ha ezek az elmúlt három éves szinten belül maradnak.
A Continental a folyó évben viszont olyan további terhelésekkel is számol, amelyek a szintetikus és natúr kaucsuk áremelkedésére vezethetők vissza és elérhetik a közel 50 millió eurót.
A forgalom 3,5 milliárd euróval – illetve 8,5 százalékkal – 44,0 milliárd euróra emelkedett. A tényleges – tehát a konszolidálási módosításokkal és árfolyamváltozásokkal korrigált – forgalom-növekmény 8,1 százalékos.
A 2017-es üzleti évben az operatív eredmény (EBIT) 466 millió euróval, azaz 11,4 százalékkal, 4,6 milliárd euró fölé emelkedett. Az EBIT a 2016-os 10,1 százalék után most 10,4 százalék volt.
A konszolidálási módosítások, felvásárlásokhoz kapcsolódó leírások és a speciális hatások ellen korrigált EBIT 2017-ben több mint 4,7 milliárd euró volt. Ez 10,9 százalékos korrigált EBIT értéknek felel meg. Az abszolút érték 10 százalékkal magasabb, mint az előző évi 4,3 milliárd euró. 2016-ban ez az arány 10,6 százalék volt. Az előző évvel való összehasonlítás kapcsán Schäfer emlékeztetett az egyes, egymástól független tényállásokra, amelyek közel 480 millió euróval terhelték meg az előző éves eredményt.
A Continental 2017-ben közel 2,9 milliárd eurót fektetett tárgyi eszközökbe és szoftverekbe. Az előző év 6,4 százalékával összevetve ez 6,5 százalékos befektetési aránynak felel meg. Az előző évhez képest a kutatás-fejlesztési ráfordítások 10 százalékkal 3,1 milliárd euróra növekedtek, és a forgalom 7,1 százalékát tették ki (2016: 6,9 százalék).
A 2017-es év végén a Continental közel 5,6 milliárd euró likviditási tartalékkal rendelkezett, ebből 1,9 milliárd euró likvid tőke és 3,7 milliárd euró engedélyezett, de fel nem használt hitelkeret volt. „A rendelkezésre álló eszközök és az igen alacsony szintű eladósodottság nagy rugalmasságot és gyors reakciókészséget biztosítanak számunkra”, magyarázta Schäfer.
A kedvező üzletmenet a dolgozói létszám növekedését eredményezte. A 2017-es év végén a technológiai vállalat több mint 235 000 munkavállalót foglalkoztatott, amely több mint 15 000 fővel magasabb, mint 2016 végén. A létszámnövekedés főleg a gyártókapacitások növelésének a felvásárlások általi növekedésnek és a K+F terület folyamatos fejlesztésének köszönhető.