Javaslatok
    Közvetlenül a következőre lépés:
      Hírek
      2019. március 18.

      Magyar mérnökök fejlesztéseire épít a Continental

      Újabb kutatóközpontot adott át a Continental, és számos fejlesztést hajt végre Magyarországon. Nagy Mihály, a magyarországi Continental csoport országkoordinátora szerint a siker kulcsa a fejlesztésekben és a technológiai újításokban rejlik.

      Néhány hete adták át hivatalosan a budapesti Mesterséges Intelligencia Központot. Milyen fejlesztéseket végeznek ezen a területen?

      A hivatalos megnyitó februárban volt, de már tavaly májusban elkezdtük az iroda kialakítását, és eddig több, mint ötven fejlesztő munkatársat sikerült felvennünk, az év végére szeretnénk elérni a 100 főt. A központban az önvezető autókhoz kapcsolódó fejlesztések folynak, amelyek kamerarendszerek és az általuk érzékelt környezet, továbbá az arról készített képek feldolgozásához kapcsolódnak. Van a kompetencia központban tesztautó is, így amint elkészül egy szoftver, azonnal ki is tudják próbálni a fejlesztők. Mesterséges intelligenciával foglalkozó csapatunk a világ több városában is működik és sok esetben egyesítik erőiket fontos projektek érdekében.

      Az ennyire magasan hozzáadott értékű munkákat a vállalatok zöme helyben tartja, a Continental miért szervezte ki más országokba?

      Németországból indult a cég, és továbbra is ott van a központja, de a Continental nemzetközi cégként definiálja magát. Hatvan országban jelen van, és Magyarország egyébként is nagyon fontos a vállalat számára: tíz telephelyen nyolcezer magyar munkavállalót foglalkoztat, a vállalat mind az öt ágazata megtalálható az országban (3 divízió autóipari termékekkel, a negyedik abroncs, az ötödik pedig egyéb ipari műanyag, gumi, fém termékek gyártásával foglalkozik), és a kormányzatnak is stratégiai partnerei vagyunk. Az MI kutatóközpontokat olyan országokba viszi a vállalat, amelyek már bizonyítottak, részt akarnak venni a jövő technológiáinak a fejlesztésében és megvan az ehhez szükséges tudás is. Együttműködünk egyetemekkel is, egyrészt azért, hogy minél hamarabb megtaláljuk a tehetséges fiatalokat, ösztöndíj programot és gyakornoki lehetőséget is kínálunk nekik, másrészt az oktatásban is részt veszünk, hogy a legkorszerűbb technológiákat is ismerjék a hallgatók és a piacra lépve azonnal hasznosítható tudásuk legyen.

      Elképesztően nagy erőforrást fordítanak fejlesztésekre. Nagyon sok kutatóközpont létezik a világban, miért van szükség arra, hogy saját központokat tartsanak fenn?

      Nagyon gyorsan változik a piac és az innovációk mozgatják. Ma már technológiai vállalatként működünk, nem pedig egy hagyományos autóipari beszállítóként. Kötelességünk is, hogy kivegyük a részünket a jövő fejlesztéséből, de akkor tudunk hatékonyak, elsők és a leggyorsabbak maradni, ha mi generáljuk a változásokat, és nem gyors követői vagyunk. A 2018-as pénzügyi évben vállalatunk globálisan több mint 6,3 milliárd eurót költött a kutatási és fejlesztési projektekre.

      Az MI mennyire formálja át a piacot?

      Alapjaiban átformálja. Az autóipar egyébként is nagyon gyorsan változik, az elmúlt egy-két évben csökkent a dízelmotorok arányának, elindult a hibrid és elektromos autók előretörése, az önvezető autók első néhány kategóriáját már tesztelik, és a nálunk dolgozó kollégák eredményeitől is függ, hogy milyen gyorsan lesznek valóban a mindennapok részei az önvezető autók. Ez hatással van a piacra és a szektor szereplőire is. Többezer fejlesztő mérnök dolgozik nálunk világszerte, új szaktudásra van szükségünk, ezeknek a szakembereknek azonban az igényeik is másabbak, és a cégnek alkalmazkodnia kell az új elvárásokhoz.

      Milyen tendenciák láthatók most az iparban, és ezek hogyan befolyásolják a vállalat magyarországi gyárainak munkáját?

      A tavalyi év utolsó negyedévében azt tapasztaltuk, hogy megtorpant az újautó értékesítéseknek a száma. Ma már senki nem beszél növekedésről, inkább arról, hogy mekkora csökkenés várható idén. Az elmúlt években minden piacunkon jobban tudtunk nőni a versenytársainknál, ami magában hordozza még a további növekedési lehetőségeinket is. Nyíregyházán új termékkört, hűtő-fűtő csőrendszereket gyártunk a légrugók mellett, és a korábbiaknál jóval komplexebb rendszere kre van szüksége a hibrid és az elektromos autónak, ez ad további bővülési lehetőséget. A szegedi egységben olajipari tömlőket gyártunk olajfúró platformokhoz, és az olajpiac elmúlt években tapasztalt visszaesése után tavaly végre megfordult a trend. A változások zöme tehát jól érinti a magyarországi gyárainkat, egyedül talán a makói gyárunkról nem mondható ez el, ugyanis ott a dízelautókhoz szállított hűtő-fűtő csőrendszerek jelentik a fő profilt, és tavaly nagyon eltolódtak a dízelarányok, ami kihívásokat jelentett ebben a lokációban, de orvosoljuk a helyzetet, és a makói egységünk is eredményes marad.

      Jelenleg milyen beruházásokat valósít meg a vállalat? 

      Nagyjából minden egységünkben bővítés zajlik, vagy nemrég fejeződött be. Tavaly szeptemberben letettük a debreceni új gyárunknak az alapkövét, ahol 450 új munkahelyet hozunk majd létre a következő két évben, ott is autóipari elektronikai termékeket állítunk majd elő, a budapesti gyárunkban is van bővülés. Nyíregyházán új keverőüzemet, új hűtő-fűtő csőrendszer gyártó csarnokot, valamint új raktárat és gépsorokat adtunk át. A veszprémi gyárunk is folyamatosan bővül, az ottani fejlesztőközpontunkban jelenleg 550 fejlesztő-mérnök dolgozik. Debrecenben már építik a Continental okosgyárát, és a budapesti telephelyen is további bővítéseket tervezünk. Ezekre mind szükség van, mert az elmúlt évek tapasztalatai folyamatosan fejlődő jövőt vetítenek elő, és a siker kulcsa, hogy a fejlesztésekben élen járjunk, a technológiai forradalmi változásokat pedig mi generáljuk.

      Forrás: Világgazdaság 2019. március 13-ai száma

      Elérhető dokumentumok

      Cookie-irányelvek

      Annak érdekében, hogy honlapunk a legjobb felhasználói élményt nyújtsa Önnek, oldalunkon cookie-kat használunk. Az összes cookie elfogadásához kattintson „Az összes elfogadása” lehetőségre, vagy ha önállóan szeretne dönteni, válassza a „Cookie-beállítások módosítása” pontra.

      Megjegyzés: amennyiben hozzájárul a teljesítménysütik használatához, ezzel ugyanakkor beleegyezik abba is, hogy a felhasználáskor személyes adatait bizonytalan harmadik országokba (például az USA-ba) továbbítsák. Ezek a bizonytalan harmadik országok nem nyújtanak az európai uniós szabványokkal összehasonlítható szintű adatvédelmet. Bizonyos harmadik felek, például a Google és a Mouseflow esetében nincsenek más garanciák sem e hiány kompenzálására. Ezért fennáll annak a kockázata, hogy a továbbítás útján kormányzati szervek férnek hozzá az adataihoz anélkül, hogy hatékony jogi védelmi lehetősége lenne.

      A teljesítménysütikkel és a harmadik országokba való továbbítással kapcsolatos további információk az adatvédelmi nyilatkozatban találhatók.

      Az „Összes elfogadása” gombra kattintva kifejezetten elfogadja ezt. A hozzájárulás bármikor visszavonható a sütik beállításainak módosításával. Nem zárható ki a már a visszavonás előtt összegyűjtött adatok további feldolgozása a harmadik fél által.

      A cookie egy kis méretű adatfájl, amelyet a rendszer az Ön készülékén tárol el. A cookie-k segítségével alapvető és kényelmi szolgáltatásokat biztosítunk, mérjük a webhely hatékonyságát, és kielemezzük a webhelyen lévő felhasználók viselkedését. 

      A kötelező cookie-k mindig aktívak, mivel ezek nélkülözhetetlenek a webhely működéséhez, illetve a cookie-kkal kapcsolatos jóváhagyása tárolásához. A funkcionális és teljesítménynövelő cookie-k nem kötelező jellegűek. A választható cookie-k alapértelmezésben inaktívak.

      A cookie-kkal kapcsolatos beállítások bármikor módosíthatók a Cookie-irányelvek megtekintésével vagy a böngészője gyorsítótárának törlésével. 

      Több mutatása Kevesebb mutatása
      Vissza
      Kötelező cookie-k KÖTELEZŐ

      Ezek a cookie-k a webhely alapvető működéséhez és a megbízható, zökkenőmentes szolgáltatáshoz szükségesek.

      Funkcionális cookie-k

      Ezekkel a cookie-kkal bizonyos kényelmi szolgáltatásokat biztosítunk.

      Teljesítménynövelő cookie-k

      Ezekkel a cookie-kkal mérjük a webhely hatékonyságát és elemezzük a felhasználói viselkedést.