A Continental jövőbe mutató mobilitási megoldásai megkönnyítik az életünket
Az idei év 2019. január 8-11. között a világ egyik legérdekesebb technológiai rendezvényével, a las vegas-i CES- sel vette kezdetét, ahol a látogatók betekintést kaphattak a Continental jövőbe mutató mobilitási megoldásaiba.
Válaszok a mobilitás jelenlegi kihívásaira
A személyes mobilitás jövőjének számos kihívással kell szembenéznie: körülbelül 1,3 millió ember hal meg évente a világon közlekedési balesetekben. A növekvő forgalom magasabb emisszióhoz és légszennyezettséghez vezet, amely rossz hatással van a várható élettartamra. Több mint 1,2 milliárd ember tölt ötvennél is több percet egy nap az autójában – és ennek nagy részét forgalmi dugóban. Emellett a társadalom elöregedése azt jelenti, hogy az utakon is egyre több idős sofőrt találunk. Ugyanakkor a városok folyamatosan nőnek, aminek velejárója a megemelkedett forgalom. Mindezt figyelembe véve a jövőben történő városi közlekedést úgy kell alakítani, hogy az élet a sűrűn lakott területeken könnyebb és vonzóbb lehessen. Az okos, elektromos meghajtású, és megosztáson alapuló közlekedési koncepciók csökkenteni fogják a városok forgalmának sűrűségét. A közlekedés fokozott hozzáférhetőségének köszönhetően még a vidéki területek is előnyhöz fognak jutni, mivel javulni fog a közlekedési hálózattal való integrációjuk, így jobb lesz a legközelebbi nagyvárossal való összeköttetésük. Ahhoz, hogy ezeket a kihívásokat a jövő mobilitása legyőzze, alkalmazkodnia kell az emberek egyéni szükségleteihez, ami a különböző mobilitási lehetőségek és koncepciók zökkenőmentes összehangolásával kezdődik. A zökkenőmentes mobilitás a forgalom minden résztvevője számára biztonságos, egyszerű, és környezetbarát utazást fog lehetővé tenni. Az utazás alatt eltöltött időből kikerül a stressz, így azt hatékony módon lehet eltölteni.
Automata vezetés biztonságosan és kényelmesen
Az utazás otthon, a nappaliban kezdődik. Az okostelefonról vezérelt jármű automatikusan kiáll a garázsból és megáll a bejárati ajtó előtt. Az induktív töltőegység biztosítja azt, hogy a környezetbarát elektromos meghajtás akkumulátora feltöltődik, amíg a jármű a garázsban áll. Miután kilépett az ajtón, a sofőr beül az autóba. Az utazás megkezdése előtt az autó megkérdezi a sofőrtől, hogy a navigációs rendszer a leggyorsabb utat válassza-e a célhoz. A megfelelő autópálya elértével a jármű automatikusan felajánlja azt, hogy átvált a Cruising Chauffeur módba. A kimondottan az automata vezetésre kifejlesztett „okos vezérlés” funkción keresztül a sofőr ezt meg tudja erősíteni. Ekkor az autó átveszi a vezetési funkciók irányítását, így a sofőr egyéb elfoglaltságot találhat magának, például olvashat, vagy laptopján dolgozhat. A passzív biztonsági rendszerek az út során védik a vezetőt és utasait az ülés pozícióihoz igazított rögzítő- és légzsák-koncepciók segítségével. A forgalom többi résztvevőjével való kommunikáció egy informált és előrelátó vezetési módot tesz lehetővé. A Cruising Chauffeur mód hamarabb felismeri a kritikus helyzeteket, és így gyorsabban is tud reagálni. Ezzel a funkcióval a jármű például észreveszi a takarásban lévő járműveket is, és még időben kezelni tudja a helyzetet. Az infrastruktúrával és a többi sofőrrel való adatcserének köszönhetően a jármű ki tudja számítani a lehető legoptimálisabb utat, felhasználva a forgalmi helyzetekről érkező folyamatos és pontos információkat. Az „útkörülmény figyelő” az utak állapotáról nyújt fontos információt az utazás közben. Megbízható módon felismeri a környezeti hatásokat -az úton lévő hó, jég, vagy víz- és a jármű vezetési módját az út állapotának tükrében módosítja. Az olyan mindennapi helyzeteket, mint az építési területek, sávváltások, valamint az autópályára való belépés, egyikről egy másikra való áttérés, valamint letérés, a Cruising Chauffeur gond nélkül kezeli. Ezen feladatok megbízható elvégzése magasabb kényelmet, és nyugodt, kellemes utazást nyújt a sofőr számára. Az egyéb vezetést segítő rendszerekkel ellentétben a sofőrnek nem kell ezeket a funkciókat felügyelnie, így más dolgokkal foglalkozhat. Annak érdekében, hogy a sofőr megbízzon a jármű kompetenciáiban, az folyamatosan intuitív információkat oszt meg (a kijelzőkön / (AR) vetített kijelzőkön) arról, hogy hogyan értelmezi az egyes forgalmi helyzeteket, és mely manővereket végzi el az értelmezés következtében. Az okos vezérlésen keresztül a sofőr különböző manőverek megkezdését indíthatja, a sávváltásoktól az előzésig. Amikor a jármű egy olyan útszakaszhoz ér, ahol a Cruising Chauffeur mód nem elérhető, visszaadja a vezetés irányítását a sofőrnek. Az eHorizonnak köszönhetően a jármű már jó előre tudja, mikor ér véget a Cruising Chauffeur szakasz, és megfelelő időben tudja jelezni a sofőrnek, hogy vegye vissza az irányítást. Ez egy többlépcsős, fokozódó jelzésen keresztül történik, amely vizuális, akusztikus és érintésalapú jeleket alkalmaz. Amennyiben a sofőr nem reagál ezekre a figyelmeztetésekre például egészségügyi okok miatt, a „minimális kockázatú manőver” nevű belső biztonsági rendszer közbelép. A manőver során a Cruising Chauffeur vészleállást hajt végre és biztonságos módon állítja meg az autót. A sofőr a Cruising Chauffeur módban eléri a város szélét, onnan pedig a Cruising Chauffeur a parkolóház felé veszi az irányt.
Engedd, hogy veled parkoljunk!
A parkolóházba érve a jármű megáll a sofőr nélküli járműveknek fenntartott megállóban, ahol az utasok kiszállnak, majd továbbmegy, hogy magától parkoljon. A mobil appon keresztül vezérelt jármű megkezdi a „valet parkolás” módot, és a parkolóházon belül keres magának egy megfelelő parkolóhelyet. Ezt a folyamatot a sofőrnek nem kell felügyelnie. A beépített érzékelőknek köszönhetően a jármű végigpásztázza a sorokat, hogy üres helyet találjon. Ehhez a kereséshez a parkolóház digitális térképe nyújt további segítséget. Ezek a térképek az üres parkolóhelyeket mutatják, és a parkolóházba való beérkezéskor lehet őket lekérni. A jármű a legközelebbi üres helyet célozza meg, így a folyamat a lehető leghatékonyabb. A többi járművet, gyalogosokat, valamint egyéb, az úton lévő akadályokat észreveszik az integrált szenzorok, és a balesetek elkerülése végett a jármű képes reagálni az ezekből a szenzorokból érkező információkra. Amikor a jármű elér az üres parkolóhelyhez, önállóan beáll, és értesíti a sofőrt az appon keresztül, hogy a parkolási folyamat befejeződött. Léteznek speciális parkolóhelyek is automata járművek számára, ami lehetővé teszi a hatékony és jó helykihasználással járó parkolást. Az automata járművek közelebb parkolhatnak egymáshoz, mivel nincs szükség az autók között ki- és beszálláshoz való helyre. Továbbá az induktív töltés automatikusan tölteni tudja az elektromos meghajtás akkumulátorát a parkolás ideje alatt.
Sofőr nélküli járművek
Amíg a jármű parkolóhelyet keres a parkolóházban, az utas átszáll a CUbE nevű vezető nélküli elektromos járműbe, hogy elérje a kívánt célpontot. A CUbE azonnal elérhető, mivel a multimodális navigáció már korábban odahívta. Az utas a CUbE-ot egy appon keresztül is hívhatja, és választhat a „nyilvános” vagy „magán” CUbE között. A magán CUbE elviszi az utast a célpontjához úgy, hogy eközben csak ő használja, a nyilvános CUbE pedig további utasokat vesz fel az útja során. Ez azt jelenti, hogy a vezető nélküli járművek hatékonyan kerülnek alkalmazásra. A beépített érzékelőknek köszönhetően a jármű információkat gyűjt be, és egy környezetbarát modellhez dolgozza fel az adatokat. A modern érzékelő koncepciók kiélvezik az olyan különböző technológiák nyújtotta előnyöket, mint például a nagyfelbontású lézeres érzékelők, a radaros érzékelők, kamerák, vagy intelligens abroncsok, és mindezek szolgáltatják azokat az adatokat, amelyek alapján felépül a környezetbarát modell. Ez a sofőr nélküli CUbE forgalmi helyzetekben való önálló mozgásához vezet. Biztonságosan tudja kikerülni az úton lévő akadályokat, és a gesztus felismerésnek köszönhetően még a forgalmat irányító rendőrök utasításait is értelmezni tudja. A hatékony útvonaltervezés alapja a forgalom résztvevőivel és az infrastruktúrával való kommunikáció és adatcsere. A CUbE alternatív útvonaltervezéssel reagál a megnövekedett forgalomra, és gyorsan elviszi az utast a kívánt helyszínre. Az utazás alatt az utas információt kap az útvonalról és eközben érdekes tudnivalókat is kap a célpontjáról a fedélzeti információs rendszeren keresztül. Az utazással töltött időt laptopon való dolgozásra vagy olvasásra is fel lehet használni, de akár beszélgetni is lehet anélkül, hogy figyelni kellene a forgalomra. A CUbE belterét modern, kevés karbantartást igénylő, kényelmet nyújtó anyagok felhasználásával tervezték, így az utas a kívánt helyszínre való utazást állva és ülve is eltöltheti. A beépített biztonsági megoldások, mint a beltéri kamera, információt gyűjtenek a jármű belteréről valamint az egyes utasok elhelyezkedéséről is, így a CUbE azonnal képes vészhelyzetekre is reagálni. A további, forgalmi helyzeteket és a forgalom többi résztvevőjét érintő környezeti információk, mint például a forgalomra jellemző mozgási adatok, a többi járműtől kerülnek beszerzésre. Ezek az adatok a V2X-Kommunikáció segítségével jutnak el a forgalom résztvevőihez és kerülnek feldolgozásra. Arra használják őket, hogy időben felismerjék a veszélyes helyzeteket és ki tudják használni a biztonsági rendszerek, mint például a légzsák által nyújtott előnyöket a lehető legpontosabb módon. Így kiküszöbölhetők a hirtelen vészfékezések, és az előrelátó vezetésnek köszönhetően az utasok védelme is folyamatosan garantálva van. Amikor a CUbE eléri a célpontot, informálja az utast a közelgő érkezésről a mobil appon és az integrált ablak-kijelzőn keresztül.
Takács István
országos vállalati kommunikációs vezető / Head of Country Communication
Continental Hungaria Kft. (Budaörs)