Javaslatok
    Közvetlenül a következőre lépés:

      A Continentalnál kinyílik a világ

      Paczári Béla már több, mint 10 éve műszakvezető pozícióban dolgozik a Continental nyíregyházi gyárában.

      Egy multinacionális vállalatnál úgy érezheti magát fontosnak az ember, hogy tudja, része egy világot átfogó szervezetnek, több információval rendelkezik a szakmáról, piacról, a beszerzési lehetőségekről. Összehasonlíthatatlanul többel, mint egy helyi vagy csak egy régióban tevékenykedő cég munkatársa.

      Mintegy tíz évvel ezelőtt kértek fel vezetőim arra, hogy csoportvezetői feladatokat vállaljak a vasúti légrugó membrán gyártó üzemében. Úgy gondolom, hogy ez az időpont volt a nagy váltás a karrieremben, ugyanis teljesen új feladatokkal találkoztam, azonban hasznosíthattam korábbi tapasztalataimat.

      Milyen Continental termékekkel találkozik a munkája során?

      Több termékcsalád gyártásánál szereztem tapasztalatot a légrugók területén. Kezdetben a gördülő membrán légrugó, majd pedig a vasúti légrugók gyártásában, ahol jelenleg is dolgozom. Az évek során sok érdekes dolgot tapasztalhattam meg, és számos szakmai kihívás elé állított a munkám, amit azt gondolom, sikerrel vettünk a kollégáim és vezetőim segítségével.

      Melyek a legfontosabb szempontok az Ön számára egy munkahely kiválasztásánál

      Elsősorban a tisztelet. Tisztelet a partnerek, munkatársak, és emellett a munka iránt. Ez lehet az alapja a hosszú távú bizalomra épülő munkatársi viszonynak és a gyors szakmai fejlődésnek. Nálunk – azt gondolom – a munkatársi kapcsolatok a bizalomra, egymás megbecsülésére épülnek. Nagyon fontosnak tartom a képzési lehetőségeket is, illetve természetesen az anyagi motiváció sem elhanyagolható.

      Milyennek látja a Continentalnál, mint nemzetközi vállalatnál a fejlődési és tanulási lehetőségeket?

      Egy multinacionális vállalatnál úgy érezheti magát fontosnak az ember, hogy tudja, része egy világot átfogó szervezetnek, több információval rendelkezik a szakmáról, piacról, a beszerzési lehetőségekről. Összehasonlíthatatlanul többel, mint egy helyi vagy csak egy régióban tevékenykedő cég munkatársa. Ez a különbség a karrier lehetőségekben is megnyilvánul.

      Mennyire könnyű megtalálni a közös hangot a kollégákkal egy ilyen nagy vállalatnál?

      Nagy hagyományú rendezvényeinkre minden évben meghívjuk a dolgozók családtagjait is mint például: családi napunkra, „házi hagyományőrző disznó vágásra”, vagy sportversenyinkre. Ezek a programok mind segítenek abban, hogy minél közvetlenebb és szorosabb kapcsolat alakuljon ki a kollégák között.

      Melyik a kedvenc vicces vagy érdekes története a munkájához kacsolódóan?

      Egy szakmai útról hazafelé tartva a kollégák részére szerettem volna úgynevezett „gumiwax-ot” hozni, mivel ez nálunk még ismeretlen anyag volt. Tulajdonsága ennek az anyagnak, hogy a színéből és állagából adódóan erősen fog így fóliába csomagolva, szigetelőszalaggal átragasztva – a ruháim védelme érdekében-helyeztem a bőröndömbe, amit szerettem volna feladni a hannoveri repülőtéren. Nem is lett volna ezzel baj, ha a telefontöltő kábele nem csúszik a „csomag” alá. A poggyász átvilágításakor az ellenőrzést végző hölgynek rémület ült ki az arcára és azonnal elkobozták a bőröndöt, engem pedig kihallgattak. Miután bebizonyosodott, hogy nem egy nem várt eseményre készülök, nyugodtan folytathattam az utazásomat.

      Miért ajánlaná másoknak, hogy a Continentalnál dolgozzanak?

      Ha egy mondatban kell összefoglalni, akkor azt tudnám mondani a saját magam példájából kiindulva: A Continentalnál kinyílik a világ.

      A Continental aktuális állásajánlatairól és nyitott pozícióiról ide kattintva tájékozódhat.

      Cookie-irányelvek

      Annak érdekében, hogy honlapunk a legjobb felhasználói élményt nyújtsa Önnek, oldalunkon cookie-kat használunk. Az összes cookie elfogadásához kattintson „Az összes elfogadása” lehetőségre, vagy ha önállóan szeretne dönteni, válassza a „Cookie-beállítások módosítása” pontra.

      Megjegyzés: amennyiben hozzájárul a teljesítménysütik használatához, ezzel ugyanakkor beleegyezik abba is, hogy a felhasználáskor személyes adatait bizonytalan harmadik országokba (például az USA-ba) továbbítsák. Ezek a bizonytalan harmadik országok nem nyújtanak az európai uniós szabványokkal összehasonlítható szintű adatvédelmet. Bizonyos harmadik felek, például a Google és a Mouseflow esetében nincsenek más garanciák sem e hiány kompenzálására. Ezért fennáll annak a kockázata, hogy a továbbítás útján kormányzati szervek férnek hozzá az adataihoz anélkül, hogy hatékony jogi védelmi lehetősége lenne.

      A teljesítménysütikkel és a harmadik országokba való továbbítással kapcsolatos további információk az adatvédelmi nyilatkozatban találhatók.

      Az „Összes elfogadása” gombra kattintva kifejezetten elfogadja ezt. A hozzájárulás bármikor visszavonható a sütik beállításainak módosításával. Nem zárható ki a már a visszavonás előtt összegyűjtött adatok további feldolgozása a harmadik fél által.

      A cookie egy kis méretű adatfájl, amelyet a rendszer az Ön készülékén tárol el. A cookie-k segítségével alapvető és kényelmi szolgáltatásokat biztosítunk, mérjük a webhely hatékonyságát, és kielemezzük a webhelyen lévő felhasználók viselkedését. 

      A kötelező cookie-k mindig aktívak, mivel ezek nélkülözhetetlenek a webhely működéséhez, illetve a cookie-kkal kapcsolatos jóváhagyása tárolásához. A funkcionális és teljesítménynövelő cookie-k nem kötelező jellegűek. A választható cookie-k alapértelmezésben inaktívak.

      A cookie-kkal kapcsolatos beállítások bármikor módosíthatók a Cookie-irányelvek megtekintésével vagy a böngészője gyorsítótárának törlésével. 

      Több mutatása Kevesebb mutatása
      Vissza
      Kötelező cookie-k KÖTELEZŐ

      Ezek a cookie-k a webhely alapvető működéséhez és a megbízható, zökkenőmentes szolgáltatáshoz szükségesek.

      Funkcionális cookie-k

      Ezekkel a cookie-kkal bizonyos kényelmi szolgáltatásokat biztosítunk.

      Teljesítménynövelő cookie-k

      Ezekkel a cookie-kkal mérjük a webhely hatékonyságát és elemezzük a felhasználói viselkedést.