Javaslatok
    Közvetlenül a következőre lépés:
      Gyakran ismételt kérdések
      Mi a különbség a gyakornoki program és a közvetlen munkába állás között?

      A gyakornoki program révén Ön nem csupán felkészül jövőbeli szerepére és üzleti területére, hanem számos különböző szakterülettel találkozik, hogy holisztikus látásmódra tegyen szert. Ezáltal Ön a készségek és ismeretek széles skálájának birtokába jut, és szilárd alapot szerez, amelyre felépítheti saját személyes hálózatát és karrierjét. A diploma megszerzése után természetesen közvetlen munkába állásra is van lehetőség. Ez esetben azonban Önnek nem lesz előzetes munkatapasztalata sem általánosságban a Continentalnál, sem a megpályázott állásra vonatkozóan, mint a gyakornoki pozíció esetében.

      Az én tudományterületem nem szerepel a program ismertetőjében. Ettől még jelentkezhetek?

      Igen, hiszen a gyakornoki programok széles területeket fednek le, mi pedig különféle tanulmányi háttérrel rendelkező jelentkezőket keresünk.

      PhD-sként diplomásnak vagy szakembernek számítok?

      Ez attól függ, hogy Ön mennyit dolgozott vállalatnál, mialatt a PhD-ját készítette. Ha volt lehetősége munkatapasztalatot szerezni, akkor pályázhat olyan állásokra, amelyek kevés tapasztalatot igényelnek – nagyjából mint egy fiatal szakember.

      Jelentkezhetek gyakornoki programra olyan országba, amelynek nem vagyok a lakosa?

      A gyakornoki programok mindenki számára nyitva állnak, de némelyiknek előfeltétele a helyi nyelv ismerete vagy anyanyelvi szintű tudása. A gyakornokok foglalkoztatása a felvevő országban helyi szerződés keretében történik. 

      Ha egy konkrét programra jelentkezem, amelyet különböző helyszíneken hirdetnek meg, több helyszínre is jelentkezhetek?

      Ha a programot egy adott országon belül különböző helyszíneken szervezik meg, akkor Önnek elég egyetlen jelentkezést beadnia, és a motivációs levélben kitérhet arra, hogy a helyszínt illetően mennyire rugalmas. Egy adott gyakornoki programon belül lehetnek olyan pozíciók, amelyek egy bizonyos helyhez kötődnek, és ilyen esetekben a helyszín nem módosítható. 

      Van a jelentkezésnek alsó korhatára?

      A gyakornoki programokat friss diplomásoknak szervezzük, akik már szereztek némi szakmai gyakorlatot, és most fejezik vagy fejezték be a BSc- vagy MSc-diplomamunkájukat, illetve a PhD-disszertációjukat. 

      Minden követelménynek eleget kell tennem, hogy gyakornoki programra jelentkezhessek?

      Igen, ahhoz, hogy gyakornoki programra jelentkezhessen, Önnek minden követelménynek meg kell felelnie.

      Beküldhetek jelentkezést nem meghirdetett pozícióra is?

      Nem meghirdetett pozíciókra történő jelentkezéseket nem fogadunk be. Megértését köszönjük!

      Mennyi időt vesz igénybe a jelentkezési folyamat?

      Ön online követheti, hogy a jelentkezési folyamat hol tart éppen. A jelentkezés benyújtása után Ön megerősítést kap arról, hogy a pályázata beérkezett. Előfordulhat, hogy hiánypótlást vagy igazoló dokumentumokat kérünk Öntől. Ezután a felvételi folyamat a webhelyen található lépéseknek megfelelően alakul.

      Hogyan készüljek fel egy felmérési központ feladataira?

      Felmérési központjainkban (assessment center / AC) Önnek egyéni és csapatfeladatokat kell teljesítenie, prezentációkat kell készítenie, interjúkon kell részt vennie, valamint gyakornoki programokon előforduló szituációkban kell megfelelnie. Ezekről a feladatokról Ön az AC-ben részletes információkat kap. Javasoljuk, hogy jövőbeli karrierjére való tekintettel tájékozódjon a Társaságról, jövőképéről, értékeiről, divízióiról, különösen pedig termékeiről és szolgáltatásairól, valamint az autóipar innovatív trendjeiről. Felmérési központjaink nyelve az angol. Adja önmagát, mutassa meg a programmal kapcsolatos motiváltságát és lelkesedését, és maradjon mindvégig összeszedett.

      Ha a jelentkezésem nem jár sikerrel, jelentkezhetek ismét a Continental ugyanazon vagy másik gyakornoki programjára?

      Általában véve Ön bármilyen programra és pozícióra jelentkezhet. Esélyeinek növelése érdekében azonban azt javasoljuk, hogy alaposan vegye fontolóra a követelményeket, és csak azokra a programokra jelentkezzen, amelyek a leginkább megfelelnek Önnek. Érdemes lehet újra jelentkeznie ugyanarra a programra abban az esetben, ha a programot az Ön pályázatának beérkezése előtt lezárták, mert betelt a gyakornoki létszám. Az is elfogadható ok lehet, ha az Ön képzettsége időközben megváltozott, például magasabb fokú egyetemi diplomát szerzett. Egy másik programra akkor lehet érdemes jelentkeznie, ha az Ön szakképesítése egy másik programhoz is megfelelő.

      Gyakornokként milyen munkaviszonyom lesz?

      A gyakornoki program teljes munkaidős foglalkoztatást jelent, határozatlan idejű szerződéssel.