Javaslatok
    Közvetlenül a következőre lépés:
      Continental
      Hírek
      2020. április 01.

      Koronavírus: A Continental visszavonja 2020-as előrejelzését

      • A technológiai vállalat visszavonta a 2020-as előrejelzését a piac folyamatos bizonytalansága miatt
      • Az első negyedév előzetes eredményei: az összevont árbevétel körülbelül 9,4-9,8 milliárd euró; a korrigált EBIT árrés körülbelül 2-3 százalék
      • A lokációk 40 százaléka ideiglenesen leállította tevékenységét világszerte
      • „Likviditásunk védelmének érdekében jelentősen csökkentjük költségeinket, és így képesek vagyunk továbbra is hatékonyan működni” - mondta Dr. Elmar Degenhart vezérigazgató
      • 2020. április 1-től Németországban mintegy 30 ezer alkalmazottat regisztráltak rövidített munkarendre
      • Szolidaritás a kollégákkal: az igazgatótanács és a vezetőség tagjai világszerte lemondanak áprilisi fizetésük 10 százalékáról

      Budapest, 2020. április 1. - A Continental technológiai vállalat visszavonja a jelenlegi pénzügyi évre vonatkozó előrejelzéseit a koronavírusjárvány által okozott korlátozások időtartamának bizonytalansága, valamint a termelésre, az ellátási láncra és a keresletre gyakorolt lehetséges következményei miatt. Ahogyan azt a vállalat a mai napon kötelező tájékoztatás során közzétette, a 2020-ra vonatkozó új előrejelzések ütemezése jelenleg nem határozható meg, mivel a helyzet továbbra is rendkívül dinamikusan változik. Korábban a Continental a jelenlegi év összevont árbevételét körülbelül 42,5-44,5 milliárd euróra, a korrigált EBIT árrést pedig körülbelül 5,5-6,5 százalék körülire számította.

      A technológiai vállalat emellett közzétette az első negyedév előzetes üzleti adatait. Ezen adatok alapján a Continental azt várja, hogy az év első három hónapjában megközelítőleg 9,4-9,8 milliárd eurós összevont árbevételt és körülbelül 2-3 százalékos korrigált EBIT árrést ér el. Az Automotive Technologies csoportszektorban a korábbi Powertrain divízióval együtt körülbelül 5,7-5,9 milliárd eurós árbevétel és körülbelül 0 százalékos korrigált EBIT árrés várható. A Rubber Technologies csoportszektorban megközelítőleg 3,7-3,9 milliárd eurós árbevételre és körülbelül 7-8 százalékos korrigált EBIT árrésre számítanak.

      Válság idején a pénzügyi likviditás kiemelt prioritást élvez. Ennek érdekében csökkentjük költségeinket, optimalizáljuk működő tőkénket, és elhalasztjuk azokat a projekteket és beruházásokat, amelyekre a jelenlegi helyzetben nincs sürgősen szükség. Teljes gőzzel haladunk előre a kulcsfontosságú fejlesztési projektekkel, valamint a soron következő termelések beindítását érintő előkészítések esetén. Ily módon képesek vagyunk fenntartani hatékony és magabiztos működésünket.

      - mondta Dr. Elmar Degenhart, a Continental vezérigazgatója.

      Jelenleg a Continental világszerte működő 249 gyártási helyszínének több mint 40%-a néhány napra, vagy akár több hétre is szünetelteti átmenetileg tevékenységét az alkalmazottak védelme érdekében, valamint a kereslet visszaesésére reagálva.

      A következmények a csökkentett munkaidő formájában már megjelentek. Csak Németországban 2020. április 1-jén mintegy 30 ezer alkalmazottat, tehát a jelenlegi munkaerő felét regisztrálták rövidített munkaidőre. Mindez az összes vállalati funkciót érinti, a gyártástól, valamint kutatástól és fejlesztéstől az adminisztrációig, beleértve a Continental hannoveri székhelyének alkalmazottait is. Egyes üzleti egységek már 2020 márciusának közepén elkezdték csökkenteni a munkaidőt.

      „Legsürgetőbb célunk az, hogy a kihívásokkal teli piaci változások fényében tovább és jelentős mértékben csökkentsük a készpénzkiáramlást. Az általunk megtett számos lépés összhangban van a vonatkozó piaci követelményekkel és a helyi hatóságok által kiadott rendeletekkel. Emellett a munkavállalók képviselőivel is folyamatosan egyeztetünk.” - foglalta össze Dr. Degenhart.

      A vállalat elegendő likviditási tartalékaival kapcsolatban (2020. február 29-én a pénzeszközök és pénzeszköz-egyenértékesek körülbelül 2,3 milliárd eurón, a fel nem használt lekötött hitelkeretek mintegy 4,6 milliárd eurón álltak), Dr. Degenhart hozzáfűzte: „Erősek vagyunk, és továbbra is magabiztosak maradunk. Elvégre csapatunk már bizonyított válság során, mérlegünk pedig stabil. Ezért fogjuk tudni sikeresen kezelni ezt a válságot.”

      Dr. Ariane Reinhart, a Continental igazgatótanácsának emberi kapcsolatokért   felelős tagja hozzátette: „Megállapodtunk a munkavállalók képviselőivel, hogy az elkövetkező hetekben az összes rendelkezésre álló lehetőséget fel fogjuk használni a válság rugalmas kezelése érdekében. A jelenlegi szakaszban az alkalmazottaink és a munkahelyek védelme közös célunk. Az olyan intézkedések, mint a Németországban bevezetett rövidített munkaidő, segítenek nekünk ebben.”

      A koronavírus világjárvány eredményeként a németországi helyszíneken már hetek óta rövidített munkaidővel tervezik a munkát, és mindez a piaci helyzet alakulásától függően 6-12 hónapig is eltarthat. A rövidített munkaidő alkalmazásának mértéke és időtartama helyszínenként változó, a helyi körülményektől függ.

      A Continental azokat az egyes országokban érvényben lévő lehetőségeket is megvizsgálja, ahol a rövidebb munkaidőhöz hasonló eszközök állnak rendelkezésre. A vállalat jelenleg azon is dolgozik, hogy miként támogathatja az érintett alkalmazottakat azokban az országokban, ahol nincsenek hasonló eszközök, amelyek biztosítanák az alkalmazottak fizetését.

      Szolidaritás a kollégákkal: az igazgatóság és a vezetők lemondanak fizetésük egy részéről

      A Continental igazgatótanácsa úgy döntött, hogy önként lemond április havi jövedelmének 10 százalékáról. Számos további vezető is elengedi fizetésének egy részét, átlagosan hasonló arányban járulnak hozzá a kezdeményezéshez. Egyes országokban, például Németországban, az igazgatótanács hamarosan felhívja a vezetőket arra, hogy hasonló módon fejezzék ki önkéntes szolidaritásukat. Ezzel kapcsolatban Dr. Degenhart az alábbit hozzátette: „A globális Continental csapat tagjai közül sokak jelenleg rövidített munkaidőben dolgoznak, vagy fizetéscsökkentést, illetve más korlátozásokat kell elfogadniuk. Ezért világszerte felkérjük vezetőinket szolidaritásuk és személyes támogatásuk kifejezésére. Az igazgatótanácsban példát szeretnénk mutatni, és elengedjük áprilisi alapbérünk 10 százalékát. Arra kérjük az összes vezetőt, aki ezt még nem tette meg, hogy kövessen minket, és tegyen hasonló pénzügyi felajánlást. Ez megmutatja, hogy nehéz időkben is határozottan összetartunk, és kölcsönösen erősítjük egymást a jövő érdekében.”

      „Ebben a jelenlegi kihívásokkal teli helyzetben mindannyiunknak cselekednünk kell - az „Egymásért” vállalati értékünk szellemében. Az értékeinken alapuló és értékorientált vállalati kultúránk képezi az alapot, amely segítségével sikerülni fog együtt leküzdenünk ezt a válságot.” – mondta Dr. Reinhart.

      Az egyes régiókra és üzleti egységekre különbözően hat a termelés leállása

      A termelés csökkenése leginkább a Continental európai, valamint Észak- és Dél-Amerikában található helyszíneit érinti. Kínában a vállalat a koronavírusjárvány kitörése után a helyi előírásoknak megfelelően leállította a termelést üzemeiben, majd 2020. február 10-től fokozatosan elkezdte újraindítani a tevékenységeket.

      Bizonyos gyártósorok továbbra is működni fognak a Continental helyszínein világszerte, hogy a vállalat teljesíteni tudja szállítási kötelezettségeit. Továbbá az olyan termékeket, amelyek létfontosságúak az emberek szükségleteit kiszolgáló iparágak számára, mint például az orvosi technológia (például tömlők), vízművek, az élelmiszeripar vagy közművek, a ContiTech üzleti terület számos üzeme továbbra is gyártani fogja.

      A Continental azokban a gyáraiban, ahol jelenleg is folyik a termelés az egész vállalatcsoportra érvényes járvány akciótervben rögzített, megfelelő felszerelésekkel védi alkalmazottait, valamint eleget tesz az egyes országok biztonsági előírásainak is. Az átfogó védelmi intézkedések minimalizálják a fertőzés kockázatát az érintett helyszíneken.

      Azon alkalmazottak, akik tudnak otthonról is dolgozni, jelenleg főleg a szellemi munkakörben dolgozók 95 százaléka, azaz körülbelül 85 ezer ember így is tesz.

      A 2020-as év korábbi kitekintése számokban

      Részlet az azóta visszavont, 2020. március 5.-én közzétett kitekintésből:

      Continental Group: az összevont árbevétel állandó árfolyamon számolva körülbelül 42,5-44,5 milliárd euro; a korrigált EBIT árrés körülbelül 5,5-6,5 százalék.

      Automotive Technologies a korábbi Powertrain divízióval együtt: az árbevétel állandó árfolyamon számolva körülbelül 25,5-26,5 milliárd euro; korrigált EBIT árrés körülbelül 3-4 százalék.

      Rubber Technologies: az árbevétel állandó árfolyamon számolva körülbelül 17-18 milliárd euro; korrigált EBIT árrés körülbelül 10-11 százalék.

      Elérhető dokumentumok