Több mint ezren vettek részt a Continental Futófesztiválon Szegeden
- Több mint 1000 futó teljesítette a távok valamelyikét és a nevezésekből több mint egymillió forint folyt be
- Az összeget gyerekek gyógyításával, illetve mentésével foglalkozó alapítványoknak ajánlotta fel a Continental
Szeged, 2023. szeptember 12. - A Continental szegedi gyárának köszönhetően vasárnap ismét a mozgás szeretete és a családi sport élménye volt a fókuszban a Napfény városában. A Continental Futófesztiválon az év lemezlovasának megválasztott Regán Lili, illetve a világ- és Európa-bajnok Katus Attila zenével és közös bemelegítéssel motiválta a résztvevőket, akik három futótávon (21, 5 és 2.2 kilométer) mérettethették meg magukat.
Az idén ötödik alkalommal megrendezett futófesztiválon több mint ezren teljesítették a három táv valamelyikét. A Continental a nevezésből befolyt több mint egymillió forintot idén is nemes célra fordítja: a vállalat egyszerre két alapítványt is támogat.
Az egyik kedvezményezett a Reménysugár Alapítvány, amely 1996 óta segíti súlyosan beteg kisgyerekek gyógyulását. Mint Dr. Kovács Dénes kuratóriumi elnök elmondta, országosan 150-200 olyan kisgyereket gyógyítanak, akiket valamilyen daganatos betegség támadott meg, közülük Szegeden 15-20 kis hős gyógyul éppen.
A bevétel másik felét a Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány kapja. Az orvosokból, mentősökből és segítőkész civilekből álló csapat 30 éve menti Délmagyarország négy vármegyéjéből az életveszélyben lévő újszülötteket, koraszülötteket. Megalakulásuk óta már 25.000 baba életét mentették speciális mentőautójukkal.

Takács István
országos vállalati kommunikációs vezető / Head of Country Communication
Continental Hungaria Kft. (Budaörs)